|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 26 találat | lapozás: 1-26 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabad György 1990. augusztus 3.Magyarországon az Országgyűlés aug. 3-án Göncz Árpádot köztársasági elnökké, Szabad Györgyöt az Országgyűlés elnökévé választotta. /Magyar Nemzet, aug. 4./1990. szeptember 17.Szabad György házelnök szept. 17-én arról tájékoztatta a magyar Országgyűlés képviselőit, hogy a román törvényhozás aug. 29-én levélben fordult hozzá. Az üzenetre adott válaszában kitért arra, hogy a múlt fontos kérdéseit egymástól különbözően értékeljük, de ez nem akadályozhatja meg a két nép megbékélését. Szabad György üdvözölte a román parlamentnek azt a megállapítását, hogy a jövőben azonos jogokat kíván biztosítani mind a románoknak, mind a nemzeti kisebbségeknek. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./1991. április 22.Ápr. 22-én Szabad György, az Országgyűlés elnöke fogadta a parlamentben Király Károlyt, az RMDSZ szenátorát, a szenátus alelnökét. /MTI/1991. október 30.A román parlament magyar-román baráti tagozatának küldöttségét fogadta Szabad György, az Országgyűlés alelnöke. /MTI/1991. november 6.Szabad György, az Országgyűlés elnöke nov. 6-án fogadta Radu Campeanut, a román szenátus alelnökét, a Nemzeti Liberális Párt elnökét, aki az Európa Parlament liberális frakciójának budapesti konferenciáján vett részt. Campeanu biztosította a magyar közvéleményt, hogy a magyarok iránti türelmetlenség, amely a román parlamentben is megnyilvánult, a kevesek türelmetlenségét jelenti. Elmondta az is, hogy a vitát lezárják. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./1991. november 11.Az RMDSZ magyarországi látogatásával arra vállalkozott, hogy megpróbáljon hidat verni ott, ahol mások falakat igyekeznek emelni - foglalt össze látogatásuk célját Szőcs Géza alelnök, az RMDSZ látogatásának célját Budapesten, a nov. 11-i nemzetközi sajtóértekezleten. A magyar-román párbeszéd lehetőségéről beszéltek. Kolumbán Gábor alelnök javasolta, hogy az MTI tevékenyebb romániai jelenlétével, élőbb kapcsolatokkal járuljon hozzá a magyar-román közeledéshez. - Szabad György, az Országgyűlés elnöke nov. 11-én fogadta az RMDSZ delegációját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ A delegációt Antall József miniszterelnök is fogadta. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./1992. május 21.Az RMDSZ parlamenti frakciójának négytagú küldöttsége Kozsokár Gábor, a szenátus alelnöke vezetésével máj. 21-én Budapestre érkezett, az Országgyűlés meghívásának eleget téve. A Parlamentben találkoztak az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi majd az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság képviselőivel, fogadta őket Szabad György, az Országgyűlés elnöke. A két Országgyűlés hosszú távú együttműködésének megalapozásáról volt szó, az RMDSZ-képviselők a kisebbségi törvény megalkotásának jelentőségéről beszéltek. A küldöttséget fogadta Wolfart János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, majd Entz Géza elnökkel és a Határon Túli Magyarok Titkárságának munkatársaival folytattak megbeszélést. /Az RMDSZ parlamenti küldöttsége Budapesten. = Új Magyarország, máj. 22./1993. június 29.Szabad György, az Országgyűlés elnöke jún. 29-én fogadta a kolozsvári Interetnikus Párbeszéd Társaság Octavian Buracu elnök vezette küldöttségét. A társaság valamennyi romániai nemzeti kisebbség védelmét, kulturális önazonossága megtartását szolgálja. /Meghívás Buracuéknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./ A találkozón részt vett a társaság német alelnöke, Wifried Schreiber és magyar alelnöke, Kántor Erzsébet is. /Interetnikus párbeszéd. = Magyar Nemzet, jún. 30./1993. augusztus 3.Negyedik alkalommal rendezi meg augusztusban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem az Ady Endre Akadémiát. A kéthetes program célja a határon túli magyar értelmiségiek, elsősorban pedagógusok, szakmai továbbképzése. Idén újból bővült a kínálat, az eddigiek mellé /magyar nyelv és irodalom, történelem, néprajz, művelődéstörténet, számítástechnika/ beépült a pedagógia és a tanításmódszertan. Kétszázötven erdélyi, felvidéki, vajdasági pedagógus látogat el Debrecenbe. A rendezvényt a tervek szerint Szabad György, a parlament elnöke nyitja meg. /Széles Tamás: Ady Endre Akadémia Debrecenben. = Magyar Nemzet, aug. 3./1993. augusztus 16.Debrecenben megnyílt a szomszédos országokban élő magyar értelmiség legjelentősebb magyarországi továbbképző tanfolyama, az Ady Akadémia. A nyitó előadást Szabad György, az Országgyűlés elnöke tartotta. Orosz István történészprofesszor elmondta, hogy négy évvel ezelőtt néhány társával kötelességének érezte ennek megindítását. /Megnyílt az Ady Akadémia. = Új Magyarország, aug. 17./1993. december 12.Meghalt Antall József miniszterelnök /Budapest, 1932. ápr. 8.-Budapest, 1993. dec. 12./. Haláláról, temetéséről, pályafutásáról: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Lezsák Sándornak, az MDF ügyvezető alelnökének címzett levelében közös veszteségnek nevezte Antall József halálát, aki mindvégig szem előtt tartotta a magyar nemzet egészének érdekeit. A romániai magyarság a magyar nemzet részeként tisztelte és nagyra becsülte az elhunyt miniszterelnök áldozatos munkáját. /Markó Béla: Közös veszteség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./ A Romániai Magyar Szó az MTI részletes ismertetőjét közölte a kormányfő haláláról, Szabad György méltatásáról, majd a nemzetközi reagálás következett Clinton: Nagy veszteség címen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./ Az RMDSZ Maros megyei szervezete a Magyar Köztársaság kormányának küldött táviratában fejezte ki mélységes részvétét "az egyetemes magyarság gyászában". "Erdélyben nem felejtjük el, hogy annyi évtized után Antall József volt az első független magyar kormányfő, aki fölvállalta a felelősséget a határokon kívül élő magyarság sorsáért." /Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./ Antall Józsefet több méltatta, búcsúztatta, például: Szűcs László: Antall József halálára. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 14., Krajnik-Nagy Mihály: A miniszterelnök. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14., A mi szál gyertyánk. = Jelen (Arad), márc. 14., Friss-Panián Iván: Búcsú. = Jelen (Arad), márc. 14., Az Erdélyi Napló közölte az orvoscsoport közleményét a halál okáról, majd Göncz Árpád köztársasági elnök és Boross Péter belügyminiszter emlékező szavait. A lap nem hozott saját kommentárt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 15./ Gálfalvi Zsolt meleg szavakkal emlékezett a kivételes képességű kormányfőre. /Gálfalvi Zsolt: Sors és történelem. = A Hét (Bukarest), dec. 17./ Dr. Binder Pál emlékezett az elhunytra. /Dr. Binder Pál: Találkozásom dr. Antall Józseffel, az orvos-történésszel. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 17./1994. március 23.Göncz Árpád köztársasági elnök márc. 23-án a Parlamentben 1956-os emlékérmet adományozott 32 erdélyi magyarnak, további 8 főnek posztumusz adományozta az 1956-os emlékérmet. Az átadáson jelen volt Boross Péter miniszterelnök és Szabad György, az Országgyűlés elnöke. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./ A kitüntetettek börtönbüntetést szenvedtek.1994. május 6.Gyergyószentmiklóson a zsinagógában máj. 6-án ökumenikus gyászszertartással emlékeztek meg a holocaust áldozatairól. Igehírdetők: dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tőkés László és Csiha Kálmán református püspökök. Beszédet mondott Avshalom Megiddon, Izrael bukaresti nagykövete, a helyi zsidó közösség képviselője. Délután Burján Gál Emil szobrászművész alkotásainak felavatásán beszédet mondott Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Dézsi Zoltán polgármester, SZKT-elnök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7-8., Új Magyarország, máj. 6./1995. október 3.Tőkés László püspök élesen bírálta a magyar kormány politikáját a romániai magyarok ügyében. Erről kérdezte a 168 Óra hetilap Szabad György MDF-es országgyűlési képviselőt. "Tőkés László történelmi szerepe folytán is megérdemli, hogy minden nyilatkozatára odafigyeljünk. Intelmeit mindenkinek indokolt mérlegelni." El kell érni, "hogy ne következzék be nacionalizmusok versengése", felelte Szabad György. /168 Óra (Budapest), okt. 3./1996. május 2.Magyarország volt külügyminisztere /Jeszenszky Géza/, volt pénzügyminisztere /Szabó Iván/, az Országgyűlés volt elnöke /Szabad György/ néhányadmagával Budapesten mintegy hatvan ember előtt azon vitatkozott, hogy egy, a határon túli magyarsággal foglalkozó passzusban egynehány írásjel hova kerüljön. A Magyar Demokrata Néppárt /MDNP/ alapítóinak ülését ez a hangulat uralta. "Az egykori közjogi méltóságok még mindig nem mérték föl: a nagy semmiben vannak, párt sehol, szavazóbázis dettó..." - olvasható a hetilapban. /Magyar demokraták rendületlen országépítése. = Magyar Narancs, máj. 2./1999. június 15.Szinte kórusban határolódott el az ország politikai elitje attól a "Kolozsvári Nyilatkozattól", mely Erdély, a Bánság és a Részek (Partium) közigazgatási autonómiája mentén kívánta vitára késztetni a hazai politikumot. Az aláírókként megjelölt politikusok közül tulajdonképpen csak Bakk Miklós lugosi önkormányzati képviselő, az RMDSZ helyi szervezetének alelnöke ismerte el, hogy köze van a dokumentumhoz. Bakk Miklós hangsúlyozta, a nyilatkozat lényegében folytatása a Nagy Imre újratemetésekor 1989 júniusában elfogadott román-magyar nyilatkozatnak. Ez utóbbi, öt hónappal Ceausescu bukása előtt kinyilvánította, hogy Erdélynek a kulturális és vallási pluralizmus modelljévé kell válnia. Biztosítania kell mindegyik nemzet jogát az autonóm képviselethez és a kulturális autonómiához. Azt a dokumentumot magyar oldalról többek között Bíró Gáspár, Csoóri Sándor, Für Lajos, Jeszenszky Géza, Molnár Gusztáv, Kulin Ferenc, Mészöly Miklós, Göncz Árpád, Mécs Imre, Szent-Iványi István, Szabad György, Vásárhelyi Miklós és mások is aláírták, a román emigrációból pedig Mihnea Berindei, Ariadna Combes, Ion Vianu, Dinu Zamfirescu, Doru Braia, Matei Cazacu, Paul Goma, I. Mihály király, Virgil Ierunca, Eugène Ionesco, Monica Lovinescu és mások látták el kézjegyükkel. Amint Bakk Miklós az Erdélyi Naplónak kifejtette, a mostani nyilatkozattal az volt a szándékuk, hogy vitát csiholjanak a román állam szerkezeti alkotmányos reformjáról, ráirányítsák a figyelmet e reform szükségességére. A nyilatkozat a szubszidiaritás és a devolúció elvét követve azt szorgalmazza, hogy a döntések Romániában is mennél közelebb kerüljenek a helyi közösségekhez. Értelmezése szerint a nyilatkozat egy olyan államszerkezeti reformra utal, amelyben a központi kormányzat hatáskörében csupán a külpolitika, a honvédelem s a fontosabb pénzügyi (államháztartási) döntési jogkörök maradnának meg, a többi hatáskör átszállna a tartományokra, melyek e jogkörök mellett rendelkeznének a saját intézményrendszer kialakításának a szabadságával is. Az ország ilyen berendezkedése teljesen új keretet nyújtana a kisebbségi kérdés rendezésének is. Bakk Miklós szerint rendőrállami reflexekről árulkodna, ha eljárás indulna a kolozsvári nyilatkozattervezet néhány föltételezett aláírója ellen. - A Kolozsvári Nyilatkozat szövege a legrosszabb hiszemű értelmezés esetén sem fogható fel úgy, hogy ez érdekek, értékek valamelyikét sértené. /Gazda Árpád: A vállalt dokumentum. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 15./2006. március 16.Budapesten a Múzeumkertben füttyszó, majd taps fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédét. Előbb a kormányfő szavait a Nemzeti Múzeumnál. Idén Kossuth-díjat kapott többek között Bozsik Yvette koreográfus-táncművész, Fischer Iván karmester, Csákányi Eszter és Kulka János színművész, Görgey Gábor és Spiró György író. Széchenyi-díjas lett mások mellett Falus András immunológus, Hankiss Elemér szociológus, Harnos Zsolt matematikus, Litván György és Szabad György történész, valamint Szelényi Iván szociológus. Sólyom László köztársasági elnök a kitüntetés átadásakor nem fogott kezet Fekete Jánossal, míg Szabad György Széchenyi-díjas történész, akadémikus Gyurcsány Ferenc kormányfővel nem parolázott. Több tízezer embert mozgósító választási nagygyűléssel emlékezett a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Budapesten. Orbán Viktor beszédében azt mondta: ,,Március 15. üzenete 2006-ban Magyarország számára az, hogy nekünk nemzeti programra van szükségünk, amely az igazság kimondására épül, és amely mögé minden magyar ember fel tud sorakozni”. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma előterjesztésére a kormány Magyar Köztársaság Babérkoszorús Írója-díjat adományozott Kovács András Ferencnek a kortárs magyar lírában kivételes gazdagságú eddigi életművéért, a marosvásárhelyi Látó című folyóiratért végzett munkájáért és műfordításaiért. /Fütty és taps Magyarországon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./ Budapesten a Nemzeti Múzeum homlokzatáról távcsöves mesterlövészek pásztázták a terepet. Gyurcsány beszédét előbb füttyszó, majd taps fogadta. A Múzeumkertbe csak meghívottakat, iskolás csoportokat, valamint a sajtó munkatársait engedték be. A kerítésen kívül rekedtek közül többen hangosan nemtetszésüknek adtak hangot. A kormányfő beszéde alatt több helyütt éles szóváltás, lökdösődés alakult ki. /Budapesti rendezvények március idusán. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 16./2006. március 23.Sebestyén Mihály történész Csütörtöki kimenő című rovatában megrótta, modortalannak nevezte Sólyom László köztársasági elnököt, amiért nem fogott kezet a kommunista diktatúra bankemberével, Fekete Jánossal, akit Gyurcsány Kossuth-díjjal tüntetett ki. Sebestyén így minősítette Sólyom Lászlót: „nyársat nyelt egykori alkotmányjogász, aki egy kis átverős trükkel került a Duna-parti ország legfontosabb közjogi méltósági székébe”. Sebestyén szemében Fekete János „a KGST szétbomlasztásán sikerrel működött közre és erőssé tette a forintot”. Sebestyén ugyancsak elmarasztalta Szabad György történész professzort, a valamikori házelnököt, aki Gyurcsánnyal nem fogott kezet. /Sebestyén Mihály: Modortalanságok. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 23./2006. április 4.Ízléstelenül, rosszhiszemű tájékozatlansággal – és a Teleki Téka írástudó igazgatójához méltatlanul – írt Sebestyén Mihály a magyar köztársasági elnökről a Népújság 2006. március 23-i számában, Modortalanságok címen, írta Tóth Tamás. Kifigurázta a köztársasági elnököt, aki nem „egykori”, hanem ma is alkotmányjogász. Aki nem „egy kis átverős trükkel”, hanem törvényes választással lett államfő ebben a „Duna-parti ország”-ban, amelyet mi Magyarországnak mondunk. A bukott kommunista rendszer egykori kiszolgálóinak kitüntetése a „jobb érzésű magyarok számára, finoman szólva, gyomorforgató”. Sólyom László hivatalaiban tanúsított tisztessége, becsületessége nem szorul védelemre, de ennek megkérdőjelezése, megsértése nem hagyható szó nélkül. Szili Katalin négy éve van hivatalban, Sólyom László pedig néhány hónapja, így kettejük erdélyi látogatását összevetni nem tisztességes. Hangulatkeltésre viszont kiváló… Szabad Györgyről, azt írta Sebestyén: a „szemüveget viselő agg történész Szabad bácsi vérszemet kapva” nem fogott kezet Gyurcsánnyal. A tény az, hogy Sólyom László „A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként dr. Szabad György történésznek, akadémikusnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak, professor emeritusnak” Széchenyi-díjat adományozott. Szabad György szabad elhatározással döntött úgy, hogy nem fog kezet Gyurcsánnyal. Vajon mit írt S.M. 1999-ben, amikor Efraim Kishon (magyarul: Kishont Ferenc) kitüntetése átvételekor nem fogott kezet sem Áder János házelnökkel, sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, mondván, hogy testőrnek nézte őket Göncz mellett…? Ez is jelzi, hogy Sebestyén egy gyékényen árul azokkal, akik csúsztatásokkal, félretájékoztatással, lejáratással, besározással igyekeznek kampányolni, s ilyen-olyan tőkét kovácsolni. /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./2006. április 7.Sebestyén Mihály reagált Tóth Tamás írására /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról, Népújság, ápr. 4./, mondván, nem tudja, „melyik alpolgári körben jegyzik nevét”, Tóth biztosan a Fidesz híve. Sebestyén kijelentette: a „magyar(országi) jobboldalt azért nem csípem, mert előbb-utóbb elkezd zsidózni”, továbbá Szabad György lélekhasadásban szenved, mert Kossuth Lajos híve, és a Fidesz a szekerét tolja. Sebestyén leszögezte, Sólyom László elnök nem viselkedhet magánemberként és megfeddte Szabad Györgyöt, mert nem fogott kezet Gyurcsánnyal. Ma csak kezet nem fognak, azután csillagot varrnak… /Sebestyén Mihály: Levél Kecskemétre. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./2009. április 9.Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli Magyarországon 69 közéleti személyiség, akik az erről szóló nyilatkozatukat április 8-án ismertették. A dokumentum aláírói között van mások mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke, Zlinszky János, az alkotmánybíróság egykori tagja, Czakó Gábor és Lányi András író, Elek István közíró, Fábry Sándor humorista, Gazsó Ferenc és Granasztói György egyetemi tanár, Hankiss Elemér szociológus, Makovecz Imre építész, Schäffer Erzsébet újságíró, valamint Schneller István, Budapest volt főépítésze. Az aláírókhoz a Professzorok Batthyány Köre testületileg csatlakozott. Azért követelik a jelenlegi országgyűlés feloszlatását, hogy ne a színfalak mögött alkudozó pártok adjanak ismét kormányfőt az országnak, és hogy az adósságválságot a kormány ne használhassa az ország kiárusítására – áll a nyilatkozatban, mely szerint az új választások kiírása a jogállam rendjébe vetett bizalom helyreállításának első feltétele. /Előrehozott választásokat követelnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 9./2010. december 18.Levél BudapestrőlTeleki Pál emlékezete Vedd példának őt. Hogyha vért / szomjaznak fenn az istenek: / a népedé helyett / nyujtsd némán nékik fel a magadét. // Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz / bitorolta még a Fiu helyét, / itta a bort és zabálta a húst. / Midőn tivornya-hely volt még az ég. // Barbár idő. De ilyenkor terem / Sárkányölőt a föld és Tűzlopót. / Barbár idők. De hősök s áldozók / ilyenkor győzhetnek a végzeten. // Ilyen volt ő is, aki most kimult. / Nem összeroppant, de fölmagasult. // Rom, rom és rom. S úgy érleli magát / rommá a ház, a város, a világ,/ ahogy gyümölccsé érik a virág. // Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy? / Elég a vér, hogy megkösse falad? / Szorong a sziv; bár hajnalod hasad! // Népünk jövője? Szó, te semmi rongy! / Az beszél ma, ki semmit se felel. / És nemzetét ma az emeli fel, / ki hangtalan lerogy. // Fölfelé futva példát igy mutat, / ki jobbra-balra nem lel már utat. (1941. április 4.) * Illyés Gyula: Áldozat 2001. április 3-án a Teleki Pál Emlékbizottság, amelynek fővédnöke Göncz Árpád és Mádl Ferenc, ügyvezető elnöke Csicsery Rónay István, az 1945 után meghurcolt, majd emigrációba kényszerített egykori kisgazda politikus, egyebek közt Szabad György személyes, illetve Áder János képviselő jelenlétében ünnepélyesen lerakta az egykori miniszterelnök készülő szobrának alapkövét a Várban, a turulemlékmű és a Sándor-palota közelében. Jelen voltak a lengyel nagykövetség, a Teleki Pál segítségével megalakított Magyar Cserkészszövetség, a Magyarok Világszövetsége és az EÖtvös József Collegium képviselői. A szobor felállítását megakadályozta a Demszky Gábor-féle városvezetés. Végül a Teleki- szobrot Balatonbogláron állították fel, 2004. április 3-án. Az Eötvös József Collegium Baráti Köre és a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma a kollégium épületének centenáriumi ünnepségsorozata keretében 2010. október 26-án felavatta Teleki Pál tudós-államférfi, a kollégium kurátora szobrát. (Eötvös József Collegium, Budapest, XI. ker. Ménesi út 11.) Szoboravató beszédet mondott dr. Bertényi Iván történész professzor, a Baráti Kör elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Alapítvány Kuratóriuma elnöke. Közreműködött Szvorák Katalin népdalénekes és Szabó András előadóművész, a Baráti Kör tagjai, s részlet hangzott el Teleki Pál miniszterelnöki rádióbeszédéből (1939). Bertényi Iván beszédében elmondta: amikor meghalt Eötvös Loránd, az Eötvös József Collegium kurátora 1919-ben, az utóda Teleki Pál miniszterelnök lett, haláláig ő volt a kurátor. Az Eötvös József Collegium igazgatójának, Bartoniek Gézának sok munkája volt. Teleki Pálnak gondja volt a collegiumra. Amikor Bartoniek Géza megírta neki, hogy a diákoknak nagyon szegény a konyhája, Teleki Pál a birtokán rendezett vadászaton lőtt összes vadat társzekereken elküldte a nélkülöző diákoknak. Gróf Teleki Pál miniszterelnök főcserkész is volt. Az Eötvös Collegiumban kommunista röplapozás történt. Kiderült, hogy a tettesek képviselők, vezetők gyermekei voltak. Teleki Pál közbelépett, nem engedte, hogy eljárás induljon a fiatalok ellen. Teleki az öngyilkossága előtti napon meggyónt. Mélyen hívő katolikus volt, tudta, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Teleki az üdvösségét feláldozta nemzetéért. Lezsák Sándor beszéde megrendítően szép volt: "Merjünk megszólalni, merjük megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat, a kétharmados történelmi felhatalmazást tettekre váltani! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Ne engedjünk az ármánykodó kísértésnek, álljunk ellen a gonoszoknak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Legyen bátorságunk példázattá emelni rendíthetetlen keresztény hitét, nemzeti elkötelezettségét, erkölcsét. Legyen erőnk és bátorságunk, hogy a nemzet önismeretében méltó helyre emelkedjen gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, az akadémikus, a nemzetnevelő főcserkész. Több évtizednyi történelemhamisítást és rágalmazást követően merjünk a nemzet nagyjairól beszélni, merjük őket példának és iránytűnek tekinteni, és ne csak a tudatunkban, de a városok és falvak közterein is merjünk számukra emlékművet emelni! Legyen bátorságunk szólni és cselekedni a történelmi hazáért, a mártírok véréből születő jövendőről, merjünk beszélni Isten szolgájáról, Mindszenty bíborosról, mint nemzeti – és nem csupán katolikus – példaképről! Merjünk beszélni gróf Teleki Pál munkásságáról, életútjáról, aki nemzedékével együtt a Lenin-fiúk által megkínzott, Trianonban megcsonkított ország megmaradása érdekében rendkívüli erőfeszítésre volt képes! Merjük idézni Prohászka Ottokár püspök intelmeit, szociális tanításait! Legyen bátorságunk újra és újra a nemzeti jövendő szolgálatába állítani a két világháború közötti népi írók gondolatait! Merjünk emlékezni és beszélni, mert vakmerő – a nemzetre nézve káros következményekkel járó – gyávaság lesz, ha elszalasztanánk a korszakváltó történelmi esélyünket! Igen, végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség. Igazunk és lehetőségünk tudatában merjünk szobrot állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, és még mennyi történelmi adósságunk van! Merjünk Budapesten, köztéren szobrot állítani gróf Teleki Pálnak! Merjünk előtte egyenes derékkal megállni és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot. Az iskola és a közélet megújhodásával, a nemzeti reneszánsz reményével merjünk magyarok és európaiak lenni gróf Teleki Pál életének, sorsának példázatával is, akiről Illyés Gyula 1941-ben a ma is érvényes versmondatában így írt: ‘Fölfelé futva példát így mutat, ki jobbra-balra nem lel már utat.’" Szabó András elszavalta Illyés Gyula Áldozat és Vas István Teleki Pál emlékezete című versét. Vas István 1956-ban írta ezt a verset, de 1990-ig nem jelenhetett meg. Végül felavatták a szobrot, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A fővárosból 2004-ben törvénysértően kitiltott, a befogadó Balatonbogláron fölállított szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Balatonbogláron fölállított szobor kicsinyített mását avatták fel az Eötvös Collegiumban. Megjelent a 85 éves Török Bálint közíró is. Török Bálint kitűnő cikkeire, tanulmányaira a rendszerváltozás után figyeltem fel. Az ünnepség után megnyílt az Eötvös József Collegiumban az Agyagfalvától Zsombolyáig – Magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok és könyvek Romániában 1918-1945 között című kiállítás, melyet Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat szerkesztője nyitott meg. Régóta szerettem volna beszélgetni Szabó Zsolttal, most mód nyílt rá. Nagy késéssel olvasható a Művelődés az interneten, mondtam neki, pedig értékes folyóirat. Nem kaptak rá pénzt, mondta. Kérdeztem, továbbra is gyűjti-e a kolozsvári Egyetemi Könyvtár az erdélyi, legalább a kolozsvári magyar lapokat? Megtudtam, hogy ott is van kötelespéldány-rendelet, de a legtöbb kiadó nem tesz ennek eleget, így nagyon sok újság példányai hiányosak a könyvtárban. Szomorúan hallottam tőle azt is, hogy a legkeményebb ötvenes években a megijedt magyar írók, újságírók bementek a könyvtárba és zsilettel kivágták régi, a magyarság értékei mellett kiálló cikkeiket, annyira féltek a megtorlástól. Szabó András kitűnő verseket szavalt. Nagyon szép volt Vas István Teleki Pál emlékezete című verse, melyet a "Szobor vagyok, de fáj minden tagom!" Fehér könyv a Teleki szoborról (Occidental Press, Budapest, 2002) című könyvben talált. Ez a könyv dokumentumokat tartalmaz arról, hogyan akartak Budapesten szobrot állítani Teleki Pálnak. Udvardy Frigyes, Népújság (Marosvásárhely) 2013. június 5.Dr. Miskolczy Ambrus történész professzor: A történelem sémákkal manipulálAz Eötvös Loránd Tudományegyetem erdélyi származású tanára, az MTA doktora, Felvilágosodás és a reformmozgalom kezdetei Erdélyben címmel tartotta meg első előadását a Szacsvay Akadémián. Az irodalomkutatásban is jeleskedő tudóssal Szilágyi Aladár beszélgetett. Professzor úr Marosvásárhelyen született. Felidézné néhány mondat erejéig a gyermekkora, ifjúsága éveit? Ez számomra szép és fájdalmas kérdés… Erre – a kérdés szerint – minél rövidebben kell válaszolni. Szép volt, jó volt, vége volt. Anyám Marosvásárhelyen meghalt, azután eljöttünk Budapestre. Sok szeretettel emlékszem – többek között – Puli barátomra, Nagy Ferencre, együtt jártunk halászni iskola helyett… Úgy tudom, zsoké lett Bukarestben, az élet elválasztott minket. Apám, Miskolczy Dezső neurológus orvosprofesszor volt, 1940-ben került Erdélybe. Akkor ismerte meg anyámat, Béldi Zsuzsannát, és amikor a kolozsvári egyetemet ki akarták telepíteni, ők maradtak, ő volt a rektor. Aztán az illetékes román hatóságoktól biztatást kaptak, hogy az egyetem változatlanul működhet, folytatták a munkájukat. Az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre, de amikor keresztapám, Haynal Imre belgyógyászprofesszor meglátta, hogy hova kerültek, azt mondta, ez egy istálló, és elment… Apám viszont ott maradt 1964-ig. Álmaimban persze sok minden előjön, de jó, ha vigyázunk az álmainkkal. (És az már egy rémálom, ha az interneten látom, hogy gyermekkori barátomról, Spielmann Sebestyén Mihályról szélsőjobboldali nímandok miket írnak. És még fájóbb, ha erre itt, Nagyváradon gondolok, ahol Szabó Dezső úgy érezte, hogy „Itt ütött meg, mint egy reveláció a zsidóság csodálatos teremtő ereje.” Ebből az elveszett – ám, ma is biztatással, emberi melegséggel eltöltő – világból láthatunk viszont valamit akkor, ha a sétálóutca Holnapos-szoborcsoportjára tekintünk, és el-eltűnődünk az ott megjelenített írók egy-egy írásán. Kíváncsi lennék, hogy az internetet antiszemita halandzsával teleszemetelő figurák mit is tudnának Adytól és a szoborcsoporton mellette megjelenített barátaitól idézni.) Egyébként hadd jelezzem: apám Juhász Gyulának orvosa volt, írt is egy elemzést a költő agyvelejéről. Ön még érettségi előtt került Pestre. Akkor már foglalkoztatta a pályaválasztás gondolata, mi determinálta azt, hogy történész legyen? Azt szokták mondani, hogy aki nem ért a matematikához, abból történész lesz. Nem értettem a matematikához, tehát történész lettem. De nem csak ezért. Egy ellenvilágban nőttem fel. Maniunak az apja mondta, amikor a fia magyar tankönyvekből tanult: „jaj, gyermekem, micsoda hazugságokat kell nektek megtanulni.” Ugyanezt a saját bőrömön éreztem, az emberben van valami igazságkeresési szenvedély, nem tudom, hogy miért, lehet, hogy csak bajnak, de lehet, az viszi előre. Igazából történész úgy lettem, hogy Szabad György professzorom megkérdezte, miről szeretném megírni a szakdolgozatomat, s amikor én közöltem, hogy… semmiről. Akkor azt mondta: ezt nem lehet! Szinte kínálta magát az eredete is, hogy főleg az erdélyi dolgokkal foglalkozzon. A mítoszteremtéssel, annak az eszmetörténeti vonatkozásaival is. Ugyanakkor történész létére foglalatosságai közül nem hiányzik az irodalomtörténet sem. Egy ideig Ön vezette az ELTE román tanszékét? Ez a megbízatás hogyan jött össze? Úgy, hogy a román tanszéken kitört némi válság, és nem akadt olyan, aki megfelelő képesítéssel a posztot elfoglalhatta volna. Én akkoriban védtem meg kandidátusi értekezésemet Erdély történetéből, így adódott ez. Az Erdély története című gyűjteményes munkában én írtam a reformkori és az 1848–49-es fejezetet. Meg kell mondanom, én nem vagyok nagy irodalmár, kevés írót szeretek, azokat viszont alaposabban olvasom. Elsősorban Camus-t és Dosztojevszkijt. De azért sokat írtam Kazinczyról, igaz, elsősorban a politikusról, és írtam egy könyvet Bartók nagy költeménye, a Cantata profana geneziséről. Egyébként némileg az erdélyi magyar irodalomban nőttem fel, mert megörököltük egyrészt Sényi Lászlónak, másrészt Bornemissza Karolának az Erdélyi Szépmíves Céh-sorozatát. Abból elég sok kötetet megnéztem, és kialakult valami mély erdélyi illuzionizmus bennem, mert Wass Albert és Nagy István, olyanok, akik nem szerették egymást, és akiket én sem nagyon szeretek most, akkor még egész jól megfértek egymás mellett. Voltak a történelemnek olyan pillanatai, amikor sikerült az embereknek együtt dolgozniuk nemesebb eszmények érdekében. Felemelő, és ez az erdélyi elit-illuzionizmus még most is megvan bennem, időnként ehhez visszatérek, ezzel foglalkozom, holott tudom, hogy amit Tündérkertnek nevezünk, az nem tündérkert vagy nagyon is az. Mert a tündérek nem olyan jóságos, hanem kifejezetten ártó lények, és a kortársak is így értették, ameddig Móricz Zsigmond, illetve előtte Gyarmati Zsigáné ezt a mítoszt ki nem találta. Ezzel, azt hiszem, megérkeztünk a mítoszok világába… Hadd jegyezzek meg még valamit, ami jó cáfolata annak, hogy Miskolczy Ambrus úgymond „nem foglalkozik az irodalommal”: a Várad folyóirat 2011/8-as számában közölt egy érdekes tanulmányt a Mioriţáról, Ballada, folklór, nemzetkarakterológia címmel… Igen, a Mioriţáról írtam egy nagyobb értekezést és egy könyvet, ami most vár megjelenésre. Alkalom szüli a tolvajt, még a Ceauşescu-korban bejártam a budapesti román nagykövetségre, ahol könyveket kaptam. Ugye, az ember sok mindenre képes, annak megvolt a gyöngéd bája. Miután megtörtént a rendszerváltozás, az egyik ottani atyafi, aki hálás volt nekem, hogy bejártam, mert már senki nem állt velük szóba, közölte: eljött az ideje, hogy engem is kinyírjanak, mert… régi módon írom a történelmet, amint azt az Erdély története is tanúsítja. Zárójelben megjegyzem: szerintem Erdély történetét senki nem írta meg korszerűbben, mint ahogy mi tettük. Ezek után, amikor kijöttem, pontosan tudtam, hogy nekem egy olyan értekezést kell írnom, amelyben minden benne van: történelem, irodalom, és az, amit ma transzkulturalitásnak és interkulturalitásnak nevezünk. A Mioriţa ilyen szempontból ideális volt, mert valóban bejárta a világot, a modern mítoszképzésnek alanya, tárgya, alfája és omegája ebben a mi térségünkben. Be kell vallanom, ez a téma egyik kedvenc szórakozásom, az egyik dédapám pásztor volt Bácskában, tehát némi aktív atavizmus is munkált bennem. Milyen a viszonya a román kutatókkal, van, akivel érdemben munkakapcsolatot tud tartani? A magam módján mindig jó kapcsolataim voltak. Ezt részben annak is köszönhettem, hogy apám a Román Akadémiának is a tagja volt, és mondjuk, az eléggé mindenható Ştefan Pascu kollegával egész jól el lehetett beszélgetni az időjárásról, hogy ne beszéljünk másról… Nota bene, még segítette is egy kicsit a kutatásaimat, amennyire tudta, és átszólt a levéltárba, hogy adjanak valami anyagot. Azokkal a román történészekkel van igazán jó kapcsolatom, akik maguk is kutattak a levéltárban. Kialakul egyfajta szolidaritás, még akkor is, ha tudjuk egymásról, hogy bizonyos kérdésekben a véleményünk nem egyezik. A román történetírás mindig is kétpólusú volt. Részint van egy nagyon magas, európai szintű teljesítmény, és hát az ellenpólus az nem egészen ilyen. Számomra, amikor a Ceauşescu-érában, abban a szellemi sivatagban forgolódtam, Henri H. Stahlnak a munkássága volt a vonzó, ahogyan ő e teljesen átpolitizált, átnacionalizált, hiszterizált táj fölé emelkedve, szociológia címén a legjobb, legnemesebb történetírást művelte. Ma pedig ezt az európai csúcsokkal felérő vonulatot Lucian Boia képviseli. Akiről professzor úr többször is írt… Igen, most fog megjelenni egy könyvem, amiben három Lucian Boiáról szóló recenzióm szerepel. Ő pontosan példázza azt, hogy a történelem művészet is, írásművészet. Legutóbb Matei Vişniec nálunk, a Román Tanszéken járt, és arról bölcselkedtünk, hogy az irodalom felől sokkal jobban meg lehet érteni egy országot, mint ha a történetírás felől közelítjük meg. Az irodalom árnyalatokat jelenít meg, a történelem meg sémákkal manipulál. Hadd térjünk rá előadása egyik témájára. Erdélynek a 18. század végén is megvolt a sajátos státusa, ebben fontos szerepe volt az 1796-os országgyűlésnek. Ennek a rendi alkotmányosság visszaállítása volt az egyik fő követelménye. Jól látom ezt? Ez teljesen így van. II. József vezette be a legbrutálisabb reformdiktatúrát, mely Erdélyben volt a legkeményebb. Irgalmatlanul fölszámolta a rendi nemzeteket, sőt, a „szász nemzet” kifejezést be is tiltotta, nem ismerte el csak az erdélyieket, Siebenbürgereket. Fel akarta számolni „a nacionalizmusokat”. A józsefi politikában van valami „ördögi”, az, amit programszerűen vallott: a nagyokat megalázni és elszegényíteni. Ilyen programmal nem lehet csak ellenhatásokat kiváltani. Felülről akarta nivellálni a társadalmat, az állam szolgáivá tenni mindenkit. Az ő ideálja a modern katonai jóléti állam volt, amelyik úgy működik, mint egy hadsereg. A cél az is volt, a háború, a balkáni hódítás. Ebbe csak belebukni lehetett. Anyja többször is meg akarta fosztani a trónöröklés lehetőségétől, az öccse, Lipót meg őrültnek tartotta, miután elolvasta a különböző állampolitikai fejtegetéseit. Kazinczy a feljegyzéseiben leírja: „A József felvilágosodottsága hadnagyocskai felvilágosodás volt, s igen gyakran csak pajzánság.” Volt viszont egy ragyogó reformnemzedék, amelyik bizonyos mérsékeltebb reformokra hajlandó volt, mint azt az 1790-es évek fejleményei bizonyítják. A rendi alkotmánynak a visszaállítása kiindulópont lehetett volna a mérsékeltebb reformpolitika számára. Közbejött a francia forradalom, a francia forradalom radikalizálódása, párhuzamosan a reakció elhatalmasodása. Ami a jakobinus mozgalom elterjedését illeti, Partiumban olyan jeles hívei voltak, mint Kazinczy Ferenc avagy Szentjóbi Szabó László, Erdélyben mennyire volt jelen a jakobinizmus? Hát ez az, amit nem tudunk, tudniillik Bánffy György gubernátor nagyon bölcsen, nagyon okosan eltűntette a nyomokat. Mentek a feljelentések, hogy Erdélyben is hatalmas összeesküvés készül, megalakult a Diána vadásztársaság, egy erdélyi hadsereg felállításának a tervét dolgozta ki. Valószínűleg arra készültek – ahogy a magyarországi jakobinusok is –, hogy adott esetben, ha megjelennek a francia hadak, akkor itt felfordulás lesz, és annak akarták az elejét venni. Térjünk vissza ahhoz a bizonyos 1795-ös diétához. Állandó kérdés volt Erdély uniója a Magyar Királysággal, a magyar nyelv és kultúra helyzete is. Aranka Györgynek a Nyelvművelő Társaság létrehozására vonatkozó javaslata mennyire maradt a kezdeményezés szintjén, mennyire vált közkinccsé? Egy hatalmas fordulatnak vagyunk tanúi. Éspedig a nyelvi nemzet megjelenésének. Hadd idézzük Bessenyeit (ha már Biharban vagyunk): minden nemzetet a nyelve tesz tudóssá. Kialakul az a hangulat, az a meggyőződés, hogy a nyugati kultúrához csak az anyanyelven keresztül lehet fölzárkózni, erre a Nyugat a jó példa, ahonnan a latint száműzték. Azt lehet mondani, a történelmi Magyarországot a latin nyelv tartotta össze, mint „lingua franca”, mert horvátok, szlovákok, magyarok, németek, románok ezen a nyelven értették meg egymást. A nyelvi nacionalizmus radikális fordulat, mely elveti a viszályoknak a magvát is. A kérdés most már az: vajon a magyar nyelvet a latin helyére lehet-e ültetni, és meg lehet-e nyerni a magyar nyelvnek a nem magyarokat? De minden nép a maga nyelvén akar tudós lenni, ezt akarják tenni magyarok, románok, szlovákok, horvátok. Az 1848-49-es forradalomnak az a nagy tanulsága, hogy adott esetben mégis lehet valamilyen kompromisszumot, köztes megoldást elérni. És ami tragikus fejlemény, az, hogy Magyarországot nem sikerült Svájccá alakítani. Lónyai Menyhért azokban a márciusi napokban írja a pozsonyi diétáról: hát igen, elképzelhető, hogy most egy éves polgárháborúnak nézünk elébe, és a végén hazánk valamiféle Svájccá alakul… Ami a reformkort illeti, ugye, Erdélyben is egyre erősebben érződnek a hatásai ezeknek a törekvéseknek. Hadd szorítkozzak csupán két személyiségre, Wesselényi Miklósra és Bölöni Farkas Sándorra gondolok. Mennyire emblematikus alakjai ők ennek a kornak? Ők az igazi emblematikus figurái ennek a kornak. Hadd kezdjem Bölöni Farkas Sándorral. Amerikát megjárja, a könyve óriási siker, Gyulay Lajos írja róla, hogy amerikai utazását még a hentesek is olvassák Kolozsvárt. Egy másik világnak az üzenetét hozza. Nagyjából ugyanabban az időben járja meg Amerikát, mint Alexis de Tocqueville, a francia történész. Tocqueville briliáns, gazdag fejtegetésekben írja le elméletileg azt, hogy az egyenlőség olyan eszme, amely előtt nincs akadály, az egyenlőségi vágy szenvedélye miden akadályt el fog söpörni. A világ arra felé megy. Bölöni Farkas Sándor ugyanezt mondja el, de az empíria felől közelíti meg a kérdést. Amerikában az embereknek csak egyetlen útlevelük van: a természetjog, az egyenlőség – többet ilyen cenzúrai viszonyok között Erdélyben nem lehetett megtenni. Elszorul az embernek a szíve, miért nem alakulhatott ki nálunk – már csak a cenzúra miatt is – olyan magas, disztinktív diszkusszió, mint a franciáknál. Bölöninek még egy gondolatát érdemes kiemelni, mégpedig a naplójából. A lelkiismeret gondolatát, amikor egy képzeletbeli bíróság elé idézi magát, és azt mondja, igen, „más nemzetnek a nyelvét el akartam venni”. Tudniillik előszeretettel melengette a magyarosítási törekvéseket. És megjelent írásaiban a tolerancia gondolata. Bölöni Farkas Sándor abban segít, hogy a tolerancia eszményét ébren tartsuk, és ne felejtsük el. És ami Wesselényi Miklóst illeti, miként sommázná az ő történelmi szerepét? Wesselényi Miklós romantikus hős, a magyar reformmozgalom alapító egyénisége, Kossuthnak a mestere. Wesselényi jelöli ki a reformmozgalomnak az útját, akkor, amikor szembefordul Széchenyivel. Igen, politikai harcot kell vívni, ha az ország nem akar kiszolgáltatott állapotba kerülni. A reformokat nem lehet csak politikai harc útján elérni. Tudniillik ment egy csúnya játék, amelyet II. József úgy mondott: „ha a paraszt nem akar velünk lenni, akkor nekünk végünk van”. Gyakorlatilag az uralkodói hatalom szövetkezni akart a parasztsággal, hogy sakkban tartsa azt a társadalmi réteget, amelyik korszerű alkotmányos berendezkedést kíván. Ez egy az egész térségünkben lezajló játék, Wesselényi ezt ismerte fel, jobbágyfelszabadítással akarta elejét venni. Kossuth már a harmincas években kimondta: előbb-utóbb ki fog törni az európai forradalom. Az ember szabad akar lenni, joga van hozzá. Vörösmarty írta: „Fölfelé megy borban a gyöngy. Jól teszi.” Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2014. április 7.Orbán Viktor: Győztünk!„Büszke vagyok arra, hogy folytathatom a munkát, és mindennap azért fogok dolgozni, hogy Magyarország nagyszerű hely legyen” – jelentette ki a választáson győztes Fidesz–KDNP szövetség újraválasztott kormányfője, Orbán Viktor vasárnap éjjel a Bálna mellett. Meghatottan lépett a Bálnában tartott Fidesz-eredményváró melletti színpadra Orbán Viktor, az összegyűltek ugyanis gyorsan kinőtték az előre szabott kereteket, sok ezren gyűltek össze a Duna bal partján. Néhány szót először arról mondott, hogy első útja Szabad Györgyhöz vitt a választási eredmények egyértelművé válása után. Azért tett így, mert a személyes tiszteleten túl fontos, hogy az előttük járó nemzedék lehetővé tette a szabad választásokat. Ismert, Szabad György vezette az ellenzéki kerekasztalt Antall Józseffel karöltve. Orbán szerint minden kétely és bizonytalanság eloszlott: „Győztünk!” – mondta a kormányfő, akit ezután hosszasan tapsoltak a megjelentek. Orbán: Köszönet! Átütőnek nevezte a győzelmet, amiért megdolgoztak. Hogy megérdemelték-e, azt majd „a Jóisten eldönti”. A Fidesz és a KDNP európai rekordot döntött, a legnagyobb támogatást gyűjtötte be – jelentette ki. Orbán Viktor büszke arra, hogy Magyarország a legegységesebb nemzet Európában. Szerinte a szavazók most megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás és a nemzeti függetlenség politikáját, és azt üzenték, hogy „a gyűlölet nem pálya”. Hangsúlyozta: Magyarországnak az EU-ban van a helye, van erős nemzeti kormánya, és marad is. Orbán köszönetet mondott a határon túli magyaroknak, s azoknak is, akik imádkoztak és szavaztak is a kormányoldal mellett. Köszönetet mondott a százezer ma is dolgozó önkéntesnek és szavazóköri delegáltnak is, akik lehetővé tették a vasárnapi ünneplést. Feleségének is megköszönte a kiállást, mint mondta, a legtöbbet neki köszönheti. „Büszke vagyok arra, hogy folytathatom a munkát, és mindennap azért fogok dolgozni, hogy Magyarország nagyszerű hely legyen” – szögezte le Orbán Viktor a Fidesz eredményváróján. „Az, hogy most győztünk, azt jelenti, hogy ezután még többet dolgozhatunk. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!” – zárta gondolatait a kormányfő, aki a végén is elérzékenyült. mno.hu. Erdély.ma 2014. augusztus 5.Szabad György 90 évesSzabad György Széchenyi-díjas történész, akadémikus, a rendszerváltás meghatározó alakja, az 1990-ben összeült első szabadon választott Országgyűlés elnöke tegnap töltötte 90. évét. Születésnapja alkalmából Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte. Az államfő méltatta az egykori politikus, történész, az 1990 és 1994 közötti Országgyűlés elnökének egyetemi tanári és politikusi tevékenységét. Szabad György Aradon született zsidó vallású polgárcsaládban, szülei Trianon után is fenntartották magyar állampolgárságukat. A család 1932-ben Kolozsvárról Budapestre költözött, Szabad György már itt fejezte be iskolai tanulmányait. 1942-ben érettségizett, továbbtanulási kérelmét zsidó származása miatt elutasították. Másfél évig kertésztanoncként dolgozott, Magyarország német megszállása után kényszermunkára, majd katonai munkaszolgálatra hívták be. Innen sikerült megszöknie. 1945 januárjában a Független Kisgazdapárt tagja lett, 1946 tavaszán kilépett a pártból. Ezután semmilyen párttevékenységet nem folytatott 1989-ig. Az 1956-os forradalom idején a bölcsészkari, illetve a történész forradalmi bizottság tagjává választották, emiatt később zaklatták a hatóságok, de eljárást nem indítottak ellene. 1945-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE) történelem–levéltár szakán, diplomáját 1950-ben szerezte meg. 1951-ig az Országos Levéltár gyakornoka, 1954-ig aspiráns volt az ELTE bölcsészkarán. 1954-ben az új- és legújabb kori magyar történeti tanszéken adjunktussá, 1956-ban docenssé, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s innen vonult nyugdíjba 1994-ben. Jelenleg az egyetem professor emeritusa. A történelemtudomány kandidátusa címet 1955-ben, a történettudományok doktora címet 1969-ben szerezte meg. 1982-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban pedig rendes tagja. Szakterülete az újkori magyar történelem, pályája kezdetétől a polgári átalakulás problémakörét kutatta. Több művében foglalkozott Kossuthtal mint a nemzeti újjászületés meghatározó alakjával. Számos könyve, tanulmánya jelent meg magyarul és idegen nyelveken. A rendszerváltás hajnalán, 1987-ben részt vett és felszólalt Lakitelken a Magyar Demokrata Fórum (MDF) zászlóbontásának is tekintett értelmiségi tanácskozáson. Alapító tagja, 1989 tavaszán elnökségi tagja lett a párttá alakult fórumnak. Közreműködött az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) munkájában és – Antall József és Sólyom László mellett – az MDF delegátusa volt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. A többpárti demokráciába történő békés átmenet közjogi kérdéseinek tisztázásában nagy szerepe volt hatalmas történelmi ismeretanyagra támaszkodó higgadt érvelésének. 1989 júniusában ő terjesztette elő az EKA politikai szándéknyilatkozatát, az MDF részéről egyik aláírója volt a háromoldalú politikai tárgyalásokon a sarkalatos közjogi kérdésekben megszületett, az alkotmányos fordulatot megalapozó 1989. szeptember 18-i megállapodásnak. Az 1947 utáni első szabad többpárti parlamenti választásokon 1990-ben az MDF győzött, Szabad György a párt budapesti listájáról került be a parlamentbe. 1990. május 2-án Szabad Györgyöt választották meg az Országgyűlés első alelnökévé. Házelnökké augusztus 3-án választották meg, a tisztséget a ciklus végéig töltötte be. Fejből mondott, választékosan fogalmazott beszédeivel reprezentálta a polgári demokrácia útjára lépett ország törvényhozását. Az 1994-es választásokon ismét az MDF parlamenti képviselője lett, két év múlva azonban belső viták miatt többedmagával kilépett a pártból és annak frakciójából, s az újonnan alakult Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott. Az 1998-as parlamenti választásokon az MDNP nem jutott be a parlamentbe, így ő sem szerzett parlamenti mandátumot. Szabad György 2001-ig volt az MDNP tagja, ezt követően visszavonult az aktív politizálástól. Szabad Györgyöt 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 9.„Ideje elszakadnom Sztálintól...”Beszélgetés Kun Miklós történésszel, Szovjetunió-kutatóval Kun Miklós Széchenyi díjas történész, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora egyike a legismertebb magyar Oroszország-kutatóknak. 1946. július 11-én Kasinban, a sztálini Szovjetunióban született, gyermekkorát erdélyi – nagyenyedi származású – nagyanyja, Gál Irén zongoratanár közelségében töltötte. 1959 után családjával visszatér Magyarországra, majd 1964-től beiratkozott az ELTE történelem-orosz szakára. Bár korai kutatásai a 19. századra fókuszáltak, figyelme hamar Oroszország, majd a Szovjetunió felé fordult. Számos alkalommal kutatott szovjet levéltárakban, több kötete foglalkozik Sztálinnal, Leninnel, Bakunyinnal és a prágai tavasszal is. Utóbbi években a Gulág-jelenséget kutatja. Kun Miklós több ismeretterjesztő dokumentumfilmben is szerepelt, nevéhez köthető többek között A rejtélyes XX. század című történelmi sorozat, amely a határon túl, így Erdélyben is nagy népszerűségnek örvendett. Kolozsvári előadása A titkos szovjet történet címmel eddig közöletlen levéltári forrásokra alapozva járta körül a sztálini rendszer és a Gulág jelenség néhány máig rejtélyes aspektusát. Teltházas előadása előtt (amelyről a Szabadság szeptember 30-i lapszámában közölt részletes beszámolót, – szerk. megj.) a történésszel beszélgettem életútjáról és tudományos munkásságának főbb állomásairól. – Gyermekkorát a Szovjetunióban töltötte, ahol nagyanyja, Gál Irén és nagynénje örömmel idézték fel Kolozsvár városát és az itt töltött emlékeket még azokban a nehéz időkben is. Mit idézne fel gyermekkorából, és hogyan élt tovább Kolozsvár mítosza az innen a Szovjetunióba elszármazott emberek emlékezetében? – Nagyanyámékkal négyen voltunk magyarok Kasinban, egy furcsa kis városban, ahol az akkori lakosság mintegy fele száműzött volt. Nemigen érintkeztek ezek az emberek egymással, ritkán találkoztak vagy beszélgettek. Édesanyám maga is orosz volt, ő szegény nem nagyon tanulta meg Arany János csodálatos nyelvét, még akkor sem, amikor később Magyarországon orvosnő lett, pedig ott ez már elengedhetetlen lett volna. Ennek ellenére otthon a családban mi csak magyarul beszéltünk, igazából nekem magyar volt az anyanyelvem. Kolozsvár nevét, érdekes módon, hamarabb hallottam, mint Budapestét, hiszen nagyanyám és az ő nővére, Hánika nagyenyedi származásúak voltak, de az élete úgy alakult, hogy egy ideig Kolozsváron, a Kovács utcában élt és a város „szépleánya”, elismert zongoratanárnője és művészeti életének jól ismert alakja lett. Miután elengedték a börtönből és a Gulágról, nagyanyám szinte itta magába a magyar szót, és nővérével sokszor idézték fel előttem Kolozsvár emlékét, így a város számomra szinte úgy vált otthonommá, hogy nem is jártam gyermekkoromban erre. Már Magyarországon voltunk, amikor az 1960-as években aztán további történeteket hallottam a kincses városról számos neves értelmiségitől, így Basilides Máriától és férjétől, Péterfi Istvántól, de rengeteget tudtam meg a család jóbarátjáról, Janovics Jenőről az ismert színházigazgatóról és filmrendezőről, valamint Bernáth Ilma festőművészről is, akinek a műveit jó ideje szisztematikusan gyűjtöm. Kolozsvár számomra azóta mitikus hely. Amikor itt vagyok, itthon érzem magam. Ez egy olyan tiszta hely, mint a borszéki víz: legszívesebben ideköltöznék, legalább az év egy részében. Nagyon szeretem ezt a várost, még ha a mai Kolozsvár már nem is olyan, mint amilyennek nagyanyám leírta, itt megvan még a magyar kultúra sajátos varázsa. – Kutatásai igen széleskörűek. Foglalkozott az orosz anarchizmus és a kortárs újbaloldal ikonikus alakjával, Bakunyinnal, de könyvet írt Leninről, a prágai tavaszról és Sztálinról is. Hogyan jutott el Kossuthtól Sztálinig? – Szabad György történész volt az egyik példaképem, de voltak még idősebb tanáraim is. Perényi József híres történész például nagy hatással volt rám, oroszországi kutatásaim alatt tudtam meg például milyen elmarasztalóan vélekedtek róla és Szegfű Gyuláról. Az ő tanácsára kezdtem el foglalkozni 18–19. századi történelemmel, különösen a Kossuth-emigrációval. Tőle és az idősebb történész-generációtól tanultam meg a levéltári források jelentőségét, a sine ire et studio elvét, amely bár sokáig idegenül hatott számomra, ma már belátom, hogy nagyon hasznos tanács volt. Megtanultam elég jól angolul is a kutatásaim alatt, aztán jöttek a szláv nyelvek. Most például az ukrán holodomor története érdekel, így az ukrán nyelvvel is elkezdtem foglalkozni. Megdöbbent, hogy a közel 7 millió ukrán mesterséges kiéheztetését sokszor a nyugati szakirodalom természetes jelenségeként, a klímaváltozás hatásainak tünteti fel, miközben tudnivaló, hogy Sztálin szándékosan pusztította el az ukrán parasztság nagy részét. Ugyancsak ő volt az, aki kitalálta a kvótarendszert, az ún. „bűnös nemzetek” – tehát a Szovjetunió határvidékén élő nemzetek – kitelepítéséről szóló rendelkezést. Afgán, csecsen, észt, lett, de még a román csoportok is a bűnös és nemkívánatos nációk csoportjába lettek sorolva, és sajnos ezeket az etnikumokat Sztálin – ahogy Hitler is – szisztematikusan mozgatta és nemegyszer megtizedelte. Ennélfogva értelmetlen a 20. század két legszörnyűbb diktátorát bármilyen formában is összehasonlítani, hiszen mindkettő leírhatatlanul gonosz tetteket vitt végbe. Levéltári kutatásaimból pedig tudom, hogy Sztálin ezeket a tetteket személyesen vezényelte és az 1930-as évek Nagy Terrorjának, az uránbányászat áldozatai, a Gulág halottai és a holodomor áldozatai mind közvetlenül az ő lelkiismeretét terhelik. Gorbacsov idején már elkezdték megnyitni a szovjet levéltárakat és lehetőség nyílt a Sztálin-korszak részletes irodalmát és forrásait kutatni. Így lehettem az elsők között, akik hozzájutottak Sztálin személyes levelezéséhez, amelyből főleg a lányával folytatott freudi levelezés fogott meg. Sztálin és a lánya közötti rendkívül szoros viszonyról azóta könyvtárnyi szakirodalom keletkezett, angol és magyar nyelvű köteteimben is foglalkoztam ezzel. De még mielőtt Sztálinnal kezdtem volna foglalkozni, orosz nyelven írtam egy nagy könyvet Nyikolaj I. Buharinról, az anarchizmus egyik vezető alakjáról és a bolsevik mozgalom fő ideológusáról. Számos jelentős emberrel ismerkedtem meg kutatásaim folyamán, így Buharin özvegyével is, aki évtizedekig küzdött férje rehabilitációjáért, és a Sztálin kormány 80-as években még élő tagjaival, rengeteg Gulág túlélővel, Hruscsov lányával, Molotov nevelt fiával valamint egykori KGB ügynökökkel is. Édesanyám többször mondta, hogy számára óriási csalódást okozott, hogy Kossuth és a 19. század nemes alakjait követően egy köztörvényes bűnözővel, Sztálinnal kezdtem el foglalkozni. Anyám halála után Sztálinról szóló könyveimet az ő emlékének ajánlottam, és most már érzem, hogy ideje elszakadnom ettől a rémisztő alaktól, nem egészséges viszony ennyi éven át kutatni. – A Gulágról sokáig csak a szépirodalomból és az onnan visszatért erdélyiek visszaemlékezéseiből tudhattunk itthon. Azóta több kutató is foglalkozott a mintegy 5000 kolozsvári deportált fogoly történetével és úgy tűnik, felélénkülni látszik az erdélyi Gulág-kutatás. Hogyan látja ön ezt a jelenséget és milyen további források, kutatási témákkal foglalkozhat egy mai jelenkorász? – Félreértés ne essék, Erdélyben és Kolozsváron számos olyan történész van, aki tízszer, százszor többet tud az erdélyi front, a székelyföldi események vagy épp a Maniu-gárda tevékenységéről, mint jómagam. Amit esetleg én hozzátehetek ezekhez az eseményekhez azok az eddig ismeretlen levéltári források, amelyeknek szerzői az Erdélyben állomásozó szovjet csapatok tisztjei voltak. Ezekből a dokumentumokból kitűnik, hogy a helyi lakosság nem kedvelte a szovjet csapatokat, eltűrte azok jelenlétét, hogy így meneküljön a nagyobb baj elől. Leírásaik nagyon részletes képet mutatnak a korabeli Kolozsvárról is, egyedülálló kordokumentumoknak számítanak. Ugyancsak érdekes forrásként szolgál egy kommunista tiszt, Vas Zoltán hagyatéka. Tizenhat évet töltött fegyházban, majd 1956 után háttérbe szorul. Hagyatékában elképesztő dolgokat írt le Erdélyről, amelyet érdemes lenne közreadni. Gyermekkoromban és később is számos olyan erdélyi értelmiségivel találkoztam, akik történeteit – így egy Molnár Béla nevű orvosprofesszor visszaemlékezéseit – érdemes lenne papírra vetni. – Lankadatlan kutatónak bizonyul, aki nemcsak kutat és közöl, de fontosnak tartja a tudományos ismeretterjesztés műfaját is. Milyen projekteket tervez és milyen perspektívát lát a kortárs tudományos ismeretterjesztés műfajában? – Nagyon jólesik, hogy legutóbbi kolozsvári látogatásom alkalmával is a patinás utcákat járva sokan rám köszöntek. Hat könyvet írtam az Akadémiai Kiadónak, megjelentek könyveim vietnámi, portugál és görög nyelven is. A tudás átpolitizált, gyakran alkalmazkodik az aktuálpolitikához, de én igyekszem kimaradni ezekből a rendszerekből. Ezt megtanultam a Szabad Európa Rádióban. A tudás ismertetése azonban hamar elszáll, olyan ez, mint a kandalló tüze: állandóan táplálni kell, mindig új dolgokkal kell előrukkolni, különösen a tudományos ismeretterjesztés műfajában. Ezért olvasok sokat ma is, van, hogy néha két-három perces szerepléseimhez száz oldalt is elolvasok. Most több könyv-projekten is gondolkodom, hátha sikerül megírnom még ezeket: Kelet-Európa 1945 után, George Orwell hatása a mi régiónk másképp gondolkodóinak körében, 1956 titkos története. De az igazi vágyam mégis az, hogy visszatérhessek eredeti kutatási területemhez, a 19. századi történelemhez: kipróbálni azt, hogy mai szemmel, mai fejjel hogyan látom annak a kornak a nagy történelmi eseményeit és olyan ikonikus alakjait, mint Klapka György vagy Kossuth Lajos. Remélem, sikerül ezt megérnem. T. Szabó Csaba A szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-26
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
